Phaedra Colt novellák – Blaise II.

Az előző részt itt olvashatod

Blaise azt hitte, itt a vége. Ezek az állatok megölték a szüleit, a fogadóban mindenkit, és most ő is meg fog halni. Az óra elütötte az éjfélt, és kakukkolni kezdett. Laurára nézett, és legszívesebben odamászott volna hozzá, hogy együtt köszöntsék az újévet, ahogy megbeszélték.
Hirtelen valami pukkant egyet. Olyan hirtelen és hangos volt, hogy Blaise összerezzent, és a füléhez kapta a kezét. Először azt hitte, tűzijáték, ám amikor a kutya összeesett, rájött, hogy valami nem stimmel az elméletével. Valami végigsimított a felkarján: egy fekete szövetkabát. Felpillantva egy kalapot viselő, széles vállú, borostás férfit látott, aki a szüleivel lehetett egyidős. A kezében egy fegyvert tartott, amit most a párducnak szegezett. Az morogva nyargalni kezdett feléjük, a férfi azonban szemrebbenés nélkül őt is lelőtte.
– Vannak bent többen is? – kérdezte Blaise-t. Ő a fejét rázta, hogy nem tudja. Az idegen levette a kabátját és ráterítette. – Maradj itt, ne mozdulj. – Magabiztos léptekkel elindult a rendezvényterem felé, ahonnan már leginkább csak bugyborékoló nyögések szűrődtek ki. A férfi eltűnt. Pár másodperc múlva lövések dördültek, valami összetört, valami eltört. Blaise oda szeretett volna kúszni az anyjához, de nem mert megmozdulni. Ha a megmentője azt mondta neki, ne moccanjon, akkor ő nem fog!
Hosszú percekkel később a szőke hajú férfi visszatért. Véres lett az ingje egy a bakancsa, de sértetlennek t?nt.
– Henry vagyok. – Ő nem felelt, mintha elfelejtett volna beszélni, egyre csak az anyja holttestét bámulta. Henry követte a tekintetét. – Ő az édesanyád? – Lassan bólintott. – Apád is itt van? – Ismét bólintott, és most a terem felé pillantott. – A rendőrök perceken belül itt lesznek. Engem nem találhatnak itt, mennem kell. – Átnyújtott neki egy kártyát. – Ha esetleg szükséged lenne rám. Rejtsd el jól, a zsaruk ne vehessék el tőled. – Felállt, és ott távozott, ahol bejött.
Tényleg pillanatokon belül felsírtak a rendőrségi szirénák. Blaise feltápászkodott, Nathoz ment, kivette a kezéből a kulcsot, felment a szobájukba, és a táskájába csúsztatta a Henrytől kapott kártyát, majd leült az ágy elé, és a térdére hajtott fejjel sírni kezdett.
Ezután minden álomszerő volt. Összefolytak a napok, az arcok, mindenki arról faggatta, mi történt, ám ő egy szót sem szólt. Volt egy nő, aki trükkökkel akarta rávenni, hogy nyíljon meg. Sikertelenül.
Végül a felnőttek úgy döntöttek, az egyetlen rokonához kell költöznie, az alkoholista Nancy nénikéjéhez. Senki sem tudta persze, hogy iszákos, csak Blaise, ő is onnan, hogy így emlegették a szülei.
Éppen csak beköltözött és berendezkedett, már az első este konfliktusba került a nővel. Nem tudta, mi rosszat csinált, de Nancy néni elvette előle a szelet kenyeret, amit vacsora gyanánt akart megenni, felzavarta a szobájába, majd amikor ő már a lépcsőn szaladt felfelé az emeletre, egy üres borosüveg csattant a falon.
Blaise hívni akarta Henryt, de nem tudta, mit akar elérni a hívással. Jelenleg Henry volt az egyetlen olyan személy az életében, aki ha az eszébe jutott, megnyugodott, és elöntötte a biztonságérzet.
Másnap új iskolában kezdett, ami közel sem volt olyan szörnyű, mint ami otthon várta. Nancy néni épp részegen hetyegett valami lepukkant fószerral a nappaliban. Blaise valószínűleg főbenjáró bűnt követett el azzal, hogy megjelent, mert a nő kimászott a pasas alól, elé lépett, és akkora pofont kevert neki le, hogy elesett, és beütötte a fejét a falba. Beletelt egy időbe, mire magához tért. Addigra már újra talpon volt, Nancy néni olyan erővel szorította a karját, hogy azt hitte, eltöri, és veszettül ráncigálta fel a lépcsőn, ahol ő folyton térdre esett, ami még jobban dühítette a nőt.
Mintha a történelem ismételte volna meg magát, kivágódott a bejárati ajtó, és egy kalapos, hosszú bőrkabátos alak jelent meg benne, előre emelt fegyverrel.
– Azonnal eressze el. A fiú velem jön. – Henry volt az.
– Nem megy ez a büdös kölyök sehová! – Valami kattant, és Nancy néni eleresztette a karját.
– Velem akarsz jönni, vagy itt akarsz maradni ezzel a banyával?
– Önnel akarok menni – motyogta, közelebb húzódva hozzá.
– Ezt nem teheti, keresni fogják! – sziszegte a nő.
– Akkor jobb, ha kitalál valami jó magyarázatot, hová tűnt a fiú!
– Elmondom az igazat!
– Azt is lehet. Menj, hozd a cuccod – utasította Blaise-t, aki engedelmesen a szobájába kocogott, összepakolta a hátitáskáját, és visszasietett Henry mellé. – Mehetünk?
– Igen.