Vámpírvadászok – A popkultúra teremtményei vagy a folklórban is léteztek már?

A vámpírvadászok alakja régóta izgatja az emberek fantáziáját. Az éjszaka rémeit, vérszívó lényeket hivatásszerűen üldöző bátor harcosok karakterei számos történetben felbukkannak. De vajon van nyoma a vámpírvadászatnak a folklórban, vagy a modern popkultúra találmánya?

Az én vámpírok iránti rajongásom is egy vámpírvadásszal kezdődött, méghozzá Buffy-val. Imádtam a sorozatbeli karaktereket, az alapötletet, a sztorit, a felépített világot, és persze Buffy hatalmas példaképem volt a tinikorom hajnalán. A vámpírvadászok azóta is a szívem csücskei, lásd a Phaedra Colt vámpíros regénysorozatomban Blaise-t. <3
Ebben a blogbejegyzésben átnézzük, kik is a vámpírvadászok, milyen formákban jelennek meg a folklórban, hogyan formálódtak a róluk szóló történetek, és hogyan váltak mára a popkultúra megkerülhetetlen részévé.

Vámpírok a néphiedelemben

A vámpírokról szóló történetek szinte minden kultúrában megtalálhatók. A vámpírokat gyakran holtaknak tartották, akik különféle formákban térnek vissza az élők világába, hogy vért szívjanak és ártó cselekedeteket hajtsanak végre. Már az ókori Babilonból és Görögországból is ismerhetünk vérszívó démonokról szóló történeteket, mint például a lámia vagy az empusza, akik vérrel táplálkoztak.

Európában a vámpírmítoszok különösen a középkorban váltak népszerűvé. A 17. és 18. században Közép- és Kelet-Európában számos beszámoló született „vámpírjárványokról”, amikor az emberek exhumálták a halottaikat és megcsonkították őket, hogy megakadályozzák, hogy azok visszatérjenek az élők közé.

Vámpírvadászok a folklórban

A vámpírvadászok alakja szorosan összefügg a vámpíroktól való félelemmel. Hisz ha létezik a gonosz, létezni kell egy ellenpólusnak is, aki felveszi ellenük a küzdelmet. A korai vámpírvadászok nem mindig voltak hivatásos harcosok vagy papok; gyakran egyszerű falusi emberek voltak, akik összefogtak, hogy megvédjék a közösségüket. Az ilyen vadászoknak nemcsak bátorságra volt szükségük, hanem ismerniük kellett a vámpírok ártalmatlanításának módjait is.

A vámpírvadászat fogalma különösen a balkán népi hiedelmekben fordult elő. Egyes legendák szerint a vámpírvadászok vagy szombaton születtek, vagy egy vámpír és egy ember utódai (dhampir), akik képesek meglátni a vámpírokat, amikor azok egyébként láthatatlanok. A „szombatosok” esetében egyes helyeken úgy tartották, hogy egy farkas által megölt bárány húsával kell etetni őket, ez teszi őket képessé arra, hogy ne féljenek azoktól a dolgoktól, amelyeket csak ők képesek látni.

A horvát és a szlovén legendákban a falvaknak megvoltak a maguk vámpírvadászai, akiket kresnik-nek neveztek, és akiknek a szelleme képes volt éjjel állatokká változni, hogy felvegye a harcot a vámpírok ellen.

A néphit szerint a vámpírok elleni védekezés kulcsa bizonyos tárgyak használata és rituálék alkalmazása volt. A kereszt, a fokhagyma, a szenteltvíz és a fa karó a legismertebb eszközök. A vámpírok elleni védekezés fontos része volt a „gyanús” halottak exhumálása, majd különféle módszerekkel történő ártalmatlanítása. Például a szívük átdöfése fa karóval, a fej levágása, vagy a test elégetése. De így sorban azért a legtutibb.

Írók a vámpírvadászok nyomában

Matthew Beresford kortárs író, régész, a From Demons to Dracula (2008) című könyvében számos módszert idéz, amelyekkel a görögök, különösen Mykonos szigetén, elhárították a vámpírokat.

Montague Summers (1880-1948, író, lelkész, tanár) a The Vampire in Lore and Legend (1929) című könyvében ezt írja:

Egyetlen országban sem volt olyan erős a vámpírhagyomány, és egyetlen országban sem tartotta magát olyan kitartóan az emberek között, mint a modern Görögországban. E hiedelem és a vele rokon hiedelmek megerősítéséhez és fennmaradásához számos tényező járult hozzá, és ezek közül nem utolsó sorban az ókori népi babonák, legendák és szokások, amelyeket már a pogány időkben is többé-kevésbé burkoltan elfogadtak és alkalmaztak…

Summers a The Vampire in Europe (1929) művében pedig megemlít egy N. P. Polites athéni egyetemi professzort, aki arról írt, hogy Szantorini az a hely, ahová az emberek „küldték” a vámpírokat. „Hogy e sziget lakói olyan hatalmas hírnévnek örvendenek, mint a vámpírokkal való hatékony bánásmód és a vámpírok elpusztításának szakértői”.
Summers hosszú és részletes példákat hoz a vámpírvadászatokról, amelyik majdnem mindegyike hamvasztással ér véget, sokszor más intézkedések megtétele után. De hát jogos is, biztosra kell menni!

Vámpírvadászok a történelemben

Egyszerű emberek

Bár a vámpírok létezése sosem nyert tudományos megerősítést, a vámpírvadászatok dokumentált esetek. Az egyik legismertebb „vámpírvadászati hullám” a 18. századi Kelet-Európában zajlott. Több olyan jelentés született, amelyben emberek arról számoltak be, hogy halottaik vámpírként térnek vissza. Például a híres Peter Plogojowitz és Arnold Paole esetei Szerbiában nagy riadalmat keltettek.

Állítóag a halála után nem sokkal Plogojowitz szelleme meglátogatta a fiát, enni kért tőle, és a fia adott is neki. Ám amikor Peter szelleme a következő este is visszatért és enni kért, a fia visszautasította. Másnap a fiút holtan találták, és az elkövetkezendő napokban további 9 falusi halt meg. Haláluk előtt mindannyian gyengeségről panaszkodtak, vérveszteségről, valamint hogy álmukban Petert látták. Peter testét a falusiak exhumálták, és épen találták, a szája körül vér látszódott. Mindezt a korabeli hiedelmek a vámpírlét egyértelmű bizonyítékának tekintették. Mondjuk engem is elgondolkoztatott volna…

Hasonló történt Paole esetében. Miután egy vámpír megharapta, ugyan megtalálta a vérszívó sírját, kiásta, evett a földből, bekente magát a vámpír vérével, mindez ez nem használt. Mondjuk nem is értem, ettől miért várt csodát. Na mindegy. Szóval ezután másik városba költözött, ahol leesett egy szénakazalról és nyakát szegte. Három hét múlva a faluban négyen is arra panaszkodtak, hogy Arnold meglátogatta őket. Nemsokára mind a négyen meghaltak. Ezek a falusiak már okosabbak voltak: kiásták Arnoldot – aki szintén nem indult bomlásnak -, és karót döftek a szívébe.

Egyházi és világi szereplők

Az egyház is gyakran részt vett a vámpírvadászatokban, mivel a vámpírok létezését sokszor összefüggésbe hozták az eretnekséggel és a sátáni praktikákkal. A papok szenteltvizet és imádságokat használtak, hogy „megtisztítsák” a vámpírként azonosított holttesteket.
Világi hatóságok, például helyi vezetők vagy katonák is részt vehettek a vámpírok elleni küzdelemben, különösen akkor, ha a vámpírról szóló hiedelmek zavargásokhoz vagy pánikhoz vezettek.

A vámpírvadászok a modern popkultúrában

A vámpírvadászok a modern szórakoztatóipar egyik kedvelt témájává váltak. Az 1930-as évektől kezdve, amikor az első Drakula film megjelent, a vámpírvadász karaktere is a figyelem középpontjába került. Filmek, sorozatok készültek/készülnek róluk, amikben a vámpírvadászoknak már nemcsak a vámpírokkal, hanem saját belső démonjaikkal is szembe kell nézniük.

A vámpírvadászok a videójátékok és képregények világában is népszerűek. A képregényekben, mint például a Blade sorozat, a vámpírvadászok modern és dinamikus ábrázolásokat kaptak, amelyek illeszkednek a 21. századi akciódús történetekhez.

Szimbolika és jelentőség

A vámpírvadász karakter megszületése azt mutatja, hogy az emberek mindig is keresték a gonosz elleni küzdelem hőseit. A vámpírvadászok sokkal többek egyszerű szörnyirtóknál. Ők az emberi erő és bátorság szimbólumai, akik szembeszállnak a sötétséggel, hogy megmentsenek másokat. A vámpírokkal szembeni kesztyűfelvétel allegorikus harc az emberi félelmekkel szemben. Legyen szó egy középkori papról, aki rituálékkal védi faluját, vagy egy modern filmes akcióhősről, a vámpírvadászok örökre a mítoszok és legendák részét képezik.
Kedvet is kaptam így a poszt végére, hogy elkezdjem nézni újra a Buffy-t. 😀 <3

Ha tetszett a bejegyzés, olvasd el a Vámpírfogak – Modern találmány? című írásomat is! 🙂