Kedvenc könyveim 2025-ben

2025-ben eddig közel negyven könyvet olvastam el. Értek nagy csalódások, meglepetések és egyértelműen lettek új kedvencek is. Volt minden idén: olyan könyvek, amiket végigszenvedtem, pár olyan is, amit egyszerűen elkaszáltam, mert bűn rossz volt. Viszont szerencsére akadtak olyan regények is, amik teljesen beszippantottak, és totál függővé tettek.

Ez a válogatás nem objektív lista, hanem egy személyes összegzés arról, miért lettek ezek a könyvek a kedvenc könyveim 2025-ben.

Idén a sorozatok taroltak

A top 3 kedvenc könyvem mind sorozatok része. Nem önálló regények, nem „egy hét alatt elolvasom és kész” típusú könyvek, hanem olyan világok, amikbe újra és újra vissza akarok térni, amik nem engednek el az utolsó oldal után sem, és amiknek az új kötetei után fájdalmasan epekedem minden áldott nap.

1. Zodiákus Akadémia könyvsorozat

A legkellemesebb meglepetés idén. A Zodiákus Akadémia Tiktokon jött szembe, de nem fordítottam rá nagy figyelmet akkor. Aztán pár hete a helyi könyvtárban kóvályogtam, és megpillantottam az első kötetét. Épp nem voltam jó passzban, gondoltam, egy butyuta kis fantasy majd jól eltereli a figyelmem a valóságról. Hát nem gondoltam, hogy ennyire jól fog sikerülni a terv!

Nagyon bírom a főszereplőket, átérzem minden örömüket, megaláztatásukat, reményüket, bizonytalanságukat. Imádom, hogy váltott nézőpontos. Nekem tökre bejön ez a csillagjegyes dolog is. Kicsit olyan érzésem van sokszor, mintha a Harry Pottert gyúrták volna össze a W.I.T.C.H.-el. 😆 És megfűszerezték volna 18+-os jelenetekkel.

Ami negatív: ha annyi felest megittam volna olvasás közben, ahányszor elhagzott benne, hogy „jóképű seggfej”, a sztori 2/3-ára nem emlékeznék 🥴

Nem állítom, hogy ez a sorozat mindenkinek való, de nekem idén pontosan azt adta, amire szükségem volt: egy olyan világot, ahová jó volt elmenekülni.

2. Negyedik Szárny könyvsorozat

A Fourth Wing – Negyedik szárny mindenhol és annyiszor lett a képembe tolva, hogy muszáj voltam megtudni, van-e alapja a hype-nak. És van! Nekem ez is Harry Potter és Trónok harca mix 18 éves karakterekkel, de hát nehéz manapság újat kitalálni, viszont a kivitelezés zseni. Ami különösen tetszett benne, hogy nem fél nagy tétekkel dolgozni. A karakterek nem védettek, a döntéseknek következményei vannak, és az egész világ veszélyes. Ez az a fantasy, amire rákattan az ember. Minden fejezet izgalmas, hullanak a népek, és még én is, aki nehezen kötődök karakterekhez, még én is megsirattam egyes szereplőket, amikor meghaltak. 🙁 És persze… Xaden 😅

Alig várom, hogy kijöjjön a 4. kötet! 😍

3. Siló könyvsorozat

A Silót sorozatként láttam először, és annyira imádtam, hogy nem volt mese, el kellett olvasnom könyvben. Mind a három részét. Meg kellett tudnom, mi fog ebből kisülni. Persze irritáltak az eltérések a sorozat és a könyv között, a sorozatba beleerőltetett, legyen meg a kötelező kvóta dolgok, amik a könyvből természetesen hiányoztak, de mit van mit tenni…

Nehéz műfajilag besorolni, és pont ettől működik ennyire jól. Disztópia, sci-fi, társadalmi dráma, pszichológiai nyomasztás egyben. Nem harsány, hanem lassan, módszeresen mászik be az ember fejébe, de attól még akciódús, és személy szerint nagyon bírtam Juliette-t. Itt se éri meg kötődni senkihez, nem is az a célja, hogy happy endes limonádé sztorival szórakoztasson.

A fentiek közül egyik se krimi…

Ami igazán váratlan volt számomra, hogy idén egyetlen krimi sem került fel a top 3 kedvencem listára. Pedig sokat olvastam, mégsem volt olyan krimi történet, ami igazán levett volna a lábamról. Nem volt meg az a „még egy fejezetet” érzés, az a jeges borzongás, amit mindig keresek, se az agyeldobás a végén. ☹️

Ehelyett két fantasy és egy nehezen behatárolható disztópikus történet lett a befutó. Ez számomra fura. Ráadásul jelen pillanatban is 3 krimit olvasok párhuzamosan (Jo Nesbo – A fiú, Jo Nesbo – Vérségi kötelék, Chris Carter – A keresztes gyilkos), mintha csak meg akartam volna adni az esélyt, hogy egy krimi könyv is dobogóra léphessen, de eddig nem úgy tűnik, hogy ez sikerülni fog. 🫤

Van könyvmoly szeretted, de nem akarsz neki idén könyvet venni ajándékba? Íme 9 szuper ajándék könyvmolyoknak, amivel nem lőhetsz mellé!