Ez a novellám kábé másfél éve született, amikor a mesterséges intelligencia hirtelen minden kreatív területre betette a lábát, és egyszerre lett belőle eszköz, ígéret és fenyegetés. Én is elkezdtem vele játszani, főként képeket generálni, és rémes végeredményeket kaptam…

Többek között a fent látható remekmű lett az egyik kreálmányunk a DALL-E 2-féle csodával. Nem csodálom, hogy megihletett ez a kép. Bővebben a novella keletkezéséről ebben a blogbejegyzésben olvashatsz.
Ez a történet egy beteg, véres slasher AI horror, íme egy hosszabb részlet belőle. Ajánlom hozzá az alábbi lejátszólistát:

Egy távoli sikoly. Nem is egy, és nem is olyan távoli…

Az eső fáradhatatlanul kopogott a tetőtéri ablakon, mintha mondani akart volna valamit, azonban süket fülekre talált. Erik a gamer székben ülve az asztalra könyökölt, és fátyolos tekintettel, rezzenéstelenül meredt előre. Az éles fénnyel világító monitor szinte beszippantotta az arcát. Amikor megcsörrent mellette a mobil, összerezzent, mint aki álomból riad.

– Csá! – vette fel a telefont sietve, közben megfordult a székkel, hogy megnézze, az ágyában alvó nő felkelt-e a lármára.

– Na mi van? Jössz ma? – kérdezte a legjobb barátja, Öcsi. Erik lopva a laptopra pillantott. Fél hat volt.

– Ma nem, hamarosan kezdődik a családi vacsora. Karácsony van, ember, te miért nem vagy otthon? – dörzsölte meg a szemét, ami úgy égett, mint amikor egyetemista korában egyszer pálinkát cseppentett bele fogadásból.

– Összevesztünk Biankával.

– Ismétlem, Karácsony van, a szeretet ünnepe. Embereld meg magad, kérj bocsánatot, ha nem csináltál semmit, akkor is, és béküljetek ki. Holnap, ha úgy van, beülhetünk valahová egy sörre.

– Jól van, de a szörnyszülötteidet ne hozd!

– Nikit vihetem azért?

– Igen, ő dögös. Na jól van, megyek, bocsánatot kérek, pedig kurvára nem csináltam semmit!

– Viszont ha nem békíted meg, emlékezz a jó öreg mondásra, ő se fog csinálni semmit: se reggelit, se vacsorát, se…

– A fenébe! Igazad van. Csőcső.

– Boldog ka… – Öcsi letette a telefont. – …rácsonyt. – suttogta magának, majd az asztalon álló doboz sörért nyúlt, és húzóra kiitta a maradék három decit.

„A szörnyszülöttjeidet” – visszhangzott a fülében, és visszafordult a képernyő felé. Nehéz szívvel meredt a képernyőre, ahonnan egy ocsmány, torz alak bámult rá vissza. Gyakorlásként önmaga portréját akarta megalkotni a mesterséges intelligencia segítségével. Ám ahelyett, hogy egy izmos, jóképű, sötét hajú, zöld szemű férfit teremtett volna, a program valami rettenetet kreált: egy fekete ruhás, kócos hajú, elfolyt szemű, sápadt rémet, aminek lyukak vannak az arcában, és valami oknál fogva (ez nem volt a beírt parancsban) előre nyúl, csakhogy látszódjon, az MI mennyire nem tudja még az emberi ujjakat szépen megkreálni. És mintha csak ennek örömére, de a festmény-szerű kreálmány vigyorgott. Csorba fogakkal.

Eriket elfogta az undor. Kimerülten dőlt hátra, felnézve az ablakra. Az eső vészjóslón kopogott.

Ismét fordult egyet a székkel, és az ágyában elterülő, tökéletes női testet kezdte feltérképezni.

És hirtelen nem értette, hogy jutott ide.

Egy hónapja még minden rendben volt. Grafikusként dolgozott Budapesten egy menő ügynökségnél, együtt lakott a XI. kerületben a gyönyörű barátnőjével. Egy hónapja ilyenkor épp azt guglizta, hova menjenek szilveszterkor, amikor a barátnője kihívta a konyhába, és elújságolta, hogy beleszeretett az egyik kollégájába, őt már nem szereti, ezért szakítani akar, és amint tud, költözzön el. A lakás a lányé volt, így sok választása nem lehetett. Erre hétfőn, amikor bement a munkahelyére, a főnöke közölte vele, hogy leépítés miatt el kell köszönniük tőle.

Azt hitte, ez csak egy rémálom. Aztán hiába ivott minden este és kelt fel minden reggel másnaposan, a rémálom folytatódott. Három hétig kínlódott, mire eldöntötte, hogy hazaköltözik a szüleihez Miskolcra, csak egy időre, amíg ki nem találja, hogyan tovább.

A munkát viszonylag hamar kiötölte. Talpraesett és tehetséges grafikus volt, így elhatározta, hogy egyéni vállalkozó lesz, és mellette elkezdi kitanulni a mesterséges intelligenciát.

Aztán egy hete Öcsivel a nyakukba vették a várost, és másnap egy idegen lakásban ébredt. Először nem értette, hol van, majd amikor fájó fejjel átfordult a másik oldalára, eszébe jutottak az éjszaka eseményei. A sörök az egyik kocsmában, a buli a város legnépszerűbb szórakozóhelyén, és ez a barna szépség itt mellette… Jó kis este volt. Gyorsan felöltözött, keresett egy papírt meg egy tollat, hagyott egy „Köszönöm az estét” üzenetet, aztán lelépett anélkül, hogy a lányt felébresztette volna. Csak arról feledkezett meg, hogy az éjszaka folyamán megadta neki a telefonszámát, ő pedig napközben rá is írt.

És hát Erik, a világvége hangulat és férfiúi igényei rabságában újra találkozott vele. Elég jól összemelegedtek, bár nyilvánvaló volt, hogy Niki többet akar tőle, mint amit ő most nyújtani volt képes. Viszont mivel a lány anyukája tíz, az apja három éve halt meg, áthívta magukhoz Szirmára karácsonyozni, ne legyen egyedül.

Az ebéd jól is sikerült, a család úgy tűnt, kedveli őt. A délután, amikor már Erik szobájában voltak édes ketten, még jobban sikerült. Szex után Niki elaludt, ő azonban nem volt rá képes.

Hogy jutott idáig?

Élete szerelmétől és álmai munkájától egy lányig, akit nem tud szeretni, és önmaga csúf portréjáig, amit nem tudott jól legeneráltatni.

Talán meg kéne mondania Nikinek, hogy lassítsanak. Lenne benne potenciál, de még korai ez az egész.

Mindegy. Ezt az estét már végig csinálja.

Visszafordult az asztalhoz, ahol egy fél pohár vörösbor melegedett. Nem az övé, de mit számít. Nem is sör, és akkor?

El kellett tompítania magát…

Amint lehúzta a két deci bort, az anyja hangja szelte ketté a házat.

– Lassan gyertek le és bontsuk ki az ajándékokat! – Erre Niki mozgolódni kezdett az ágyban, barna, formás lábait behúzta a fehér takaró alá, és édesen felnyögve átgördült a hátára.

– Mennyit aludtam? – kérdezte felülve, a takaró lecsúszott a hasára, láttatni engedve kicsi hegyes cicijeit.

– Alig egy órát – felelte, majd odasiklott mellé, és a szájába vette az egyik mellét.

– Naaa, hééé! – kacagott odébb lökve a srácot, magára húzva a takarót. – Nem anyukád kiabált az előbb? Le kéne mennünk.

– Hát jó. – Már kezdett lemászni az ágyról, amikor érezte a törékeny ujjakat a felkarja köré fonódni.

– Attól még egy csókot adhatnál! – Miután csókban forrtak össze, Niki nevetve elhúzódott tőle. – Megittad a boromat?

– Meg. Kapsz majd lent újat.

– Ajánlom is. – Erik visszavette a fekete farmerját és fehér, hosszú ujjú pólóját, miközben Niki is magára öltötte csillogó, mini, fenyőzöld ruháját.

Ahogy kiléptek a szobából, beleütköztek Erik öccsébe, Rolandba, aki a csini kis barátnőjével vonult végig épp a folyosón.

– Szevasz bátyó! Titeket is látni?

– Néha érhet téged is ez a megtiszteltetés. – Erik harminckét éves volt, Roli csak tizenkilenc, de a korkülönbség ellenére nagyon szoros volt köztük a kapocs.

Feltartotta a kezét, mire az öccse belecsapott. Odatartotta Bettinek is, aki vidáman, ököllel ütött bele a tenyerébe. Kedvelte a lányt. Okos volt, vagány, és előszeretettel hordott picsagatyákat és pólókat melltartó nélkül, amikor náluk tartózkodott. Mint például most is. A különbség annyi volt, hogy most flitteres volt a forrónaci és a felső is.

Együtt mentek le az emeletről a földszintre. A lányok egyből a konyhába siettek, hogy megkérdezzék a fiúk szorgos édesanyját, Évikét, segíthetnek-e neki valamiben. Erikkék a nappalit vették célba, ahol az apjuk, Pista bá’, épp a fotelben ült, sörrel a kezében, és az egyik politikai csatornát nézve vitatkozott épp az egyik elemzővel.

– Apa, elég, Karácsony van, ne a politikáról szóljon a ma este! – vette a kezébe Roland a távirányítót, és elkezdte összehangolni a tv-t és a mobilját, hogy karácsonyi zenéket játszhasson le. Erik gyorsan elkezdett pálinkát tölteni. Hirtelen nem is tudta, miért iszik épp: a rémálmai vagy a részeg apja miatt?

– Tessék, apa, tüzes víz – nyomta a kezébe. – Roli, tessék. Csajok, nektek mit tölthetek? Isztok velünk egy páleszt?

– Aha! – hangzott a válasz kórusban. A fiúk és Betti sört is szisszentettek a rövid mellé, Éva néni és Niki azonban bort töltöttek maguknak.

Körbe álltak a nappaliban, ahol végre karácsonyi zene szólt, amit a kandallóban égő tűz pattogása tett kellemesebbé. Eriknek csak most tűnt fel, milyen finom illatok úsznak a levegőben, amik a karácsonyfa utánozhatatlan aromájával keveredtek.

Ittak.

Majd ajándékot osztottak.

Újra ittak. Erik próbált nem látványosan vedelni, ám az öccse mellé keveredett a konyhapultnál, és aggodalmas tekintettel ránézett.

– Jól vagy?

– Ja, miért?

– Amióta hazajöttél, sokat iszol, de az elmúlt egy hétben kifejezetten. – Mielőtt Erik reflektálhatott volna, Roland védekezőn felemelte a kezeit. – Nem lebaszni akarlak, csak érdekel, mi történik?

– Semmi.

– Ne légy csaj, bökd ki!

– Rémálmaim vannak mostanában – vallotta be. – De nem fontos, hülyeség az egész.

– Milyen rémálmok? – ráncolta a homlokát.

– El kell mennem a slozira. – Ezzel faképnél hagyta az öccsét, és kiment a mosdóba. A sok sör megtette a hatását, és hosszan pisilt, miközben próbálta kiüríteni a fejét, és elűzni a Roli által feltett kérdésre a válaszokat a fejéből. A képeket, hogy mikről is álmodik mostanában. A képeket, amiket ő maga kreáltatott az MI-vel. Az alakokat, amik ő akarnának lenni, de mindig valami förmedvény születik a parancsai nyomán.

Talán mégsem neki való ez a mesterséges intelligenciás dolog. Talán jobb lenne, ha visszatérne a sima grafikához, elkezdene végre ügyfelekre vadászni, ahogy azt az egyéni vállalkozók szokták.

Lehúzta a vécét, majd kezet mosott a csapnál, megmosta az arcát is, hogy kicsit felfrissüljön, azonban amikor felemelte víztől csöpögő fejét, egy torz képű valaki állt mögötte. Ijedtében megperdült, a csap peremének esve háttal, fejével felborogatva a tükör előtt sorakozó higiéniás termékeket.
Azonban senki sem nézett farkasszemet vele. Most sem.

Ez ment egész héten. Pár napig csak rémálmaiban látta önmagát, ahogy az MI megalkotta, néhány napja azonban már tükröződésekben is azt a torzszülöttet látja! Soha nem csinált semmit. Mindig csak állt, ahogy a legelső képen. Előre nyújtott kézzel, elcseszett ujjakkal, deformált arccal, elkent szemekkel, csálé fogakkal.

Erik úgy érezte, kezd becsavarodni… Talán az ünnepek után, szilveszter alkalmából elmehetne Nikivel valahová pár napra kikapcsolódni. Valami wellness szállodába, vagy ilyesmi. Itthon hagyná a laptopját, mindent, ami nyomja a lelkét. Nem dolgozna, elengedné ezt az MI-s marhaságot, nem gondolna élete szerelmére, aki elhagyta, a rohadt főnökére, aki kirúgta… És tiszta lappal kezdené az újévet. Mert biztos, hogy ez a baj. Csak sok mindenen ment keresztül, kimerült, és ezért hallucinál. Talán Nikivel sem kéne lassabbra venni a dolgot. Lehet, rá lenne szüksége, hogy ép eszénél maradjon. Önző szarnak érezte magát, de ezzel az érzéssel jobban meg tudott birkózni, mint a folyamatos rettegéssel, ami mostanában átszőtte a napjait és az éjszakáit.

Ezen felbuzdulva visszament a többiekhez, ivott még egy kört a vacsora előtt, majd Éva néni hívására mindenki elfoglalta a helyét a családi asztalnál.

Nem sikerült rosszul az etap, ha az egyre szétcsúszottabb apja nem próbálta volna meg minden témába belekavarni a politikát, tökéletes is lett volna. Betti lelkesen szlopálta a bort és pajkosul simogatta Rolandot az asztalt alatt, amit vélhetően csak Erik látott. Éva néni arra fókuszált, kit mivel tud kiszolgálni, és mindenki eleget eszik-e. Niki mindeközben egész jól viselte a kiképzést, és sziporkázott, nagy pluszpontot szerezve Évikénél, amikor megjegyezte, hogy Erik tőle örökölte a szemeit. Erik anyja erre valamiért mindig is büszke volt.

Vacsora után elkezdtek társasozni, amit Pista bá’ szkippelt, és bejelentette, hogy ő inkább felmegy a szobájukba tévézni. Egy kis Activity után Éva néni is úgy döntött, visszavonul. És ekkor – Betti kezdeményezésére – beindult a buli. Felhagytak a karácsonyi zenékkel, Roland elindított egy trendi slágerlistát, majd még folytatták a társast, immár masszívabb ivás kíséretében.

Erik ennek kifejezetten örült, ám amikor újra ki kellett mennie  a mosdóba, kézmosás közben félve bámult a tükörbe. Semmi sem volt mögötte. Hosszabban mosta a kezeit, mint kellett volna, a tükörbe meredve, arra várva, hogy valami felbukkanjon mögötte.

De semmi.

Elzárta a csapot, megtörölte magát a törülközőben, ám amint megfordult, a szörnye ott állt vele szemben, csonka keze a vállára nehezedett, feketelyukra hasonlító szája bejáratánál néhány csorba fog fehérlett. Nem tükröződés volt többé.

A lény torkából olyan hang tört elő, mint amikor egy régi padló megnyikordul egy öreg házban, és lassan Erik felé dőlt, mintha meg akarná csókolni. A srác felüvöltve bevitt neki egy jobbost, de ezzel mintha időt ugrott volna, a következő pillanatban már a földön ült, reszketve és zihálva, a homlokáról patakokban folyt a veríték.

Ekkor kinyílt az ajtó, és Roland és a lányok jelentek meg.

– Jól vagy, tesó? – kérdezte döbbenten az öccse, és felé nyújtotta a kezét. Erik hezitált egy pillanatra, mert az ájulás kerülgette, és tartott tőle, ha felállna, vissza kéne ülnie. Végül mégis elfogadta a segítséget, és talpra kászálódott.

– Mi történt? – tudakolta Niki, és aggodalmasan méregette Eriket.

– Se… semmi, csak… csak… belerúgtam a csap alatti szekrény sarkába, és tudjátok, hogy tud fájni a kislábujj, ha… – A többiek egyként kezdtek bólogatni és sajnálni őt.

– Gyere, igyunk még egy pálinkát a fájdalmadra – karolta át a bátyát Roli, és éjfélig még dajdajoztak a nappaliban.

Amikor Betti elszenderedett a kanapén ülve, Roland úgy döntött, ideje lefeküdniük, és Erik is úgy érezte, most már ivott annyit, hogy tudjon aludni, és hátha nem fog álmodni. Vagy hátha nem fog másnap emlékezni rá…

Amint Nikivel ledőltek az ágyba és összebújtak, mindketten azonnal elaludtak.

Egy távoli sikoly. Nem is egy, és nem is olyan távoli…

Álmodik, már megint rémálma van.

Újabb sikoly, dübörgés és puffanás. Kezek ragadják meg a felkarját, és kezdik rázni.

– Erik, mi volt ez? – Niki hangjára kinyílnak a szemei. Forog vele a szoba, az ágy hullámzik alatta, minden tagja zsibbad. Még mindig eszméletlenül részeg, szóval nem telhetett el sok idő, amióta elaludtak.

– Mi a baj? – Elviselhetetlen szomjúságot érez, így valami folyadékot kezd el keresni a környéken, és az éjjeliszekrény mellett talál is egy bontatlan sört. Felszisszenti, és mohón emeli a doboz száját az ajkához.

– Valaki sikított. Többször is!

– Biztos vagy benne? Nem csak álmodtad? – kérdezi két korty között.

– Nem! – erősködik, barna szemei csillognak a riadalomtól. Vagy ő is még mindig ittas.

Erik felkapcsolja a falilámpát, mire halványsárga fény tölti be a szobát, ami kiégeti a retináját. Most már a feje is fáj. Vagy keres valami gyógyszert gyorsan, vagy iszik még. Vagy mindkettő. Niki sietve elkezdi visszavenni a ruháját.

– Én nem hallok most semmit. Gyere, feküdjünk vissza.

-De… – Ekkor egy velőtrázó női sikoly hasít keresztül az éjszakán. Erik azonnal felismeri az anyja hangját. Gondolkodás nélkül, egy szál boxerben, nem törődve a hasogató fájdalommal a koponyájában, a gyomrában kavargó bűzös mocsárral, feltépi az ajtót és kitántorog a folyosóra. A felső szinten Roland szobája van a legtávolabb a lépcsőtől, majd az Erikké, a szülei szobája a lépcső mellett helyezkedik el, szemben az egyik fürdőszobával.

Sötét van a folyosón, a lépcső felől azonban különös neszek hallatszódnak: padlónyikorgás és nyöszörgés.

Roland szobájának az ajtaja is kivágódik, és Bettivel együtt megjelennek. Rolandon is csak boxer van, Bettin egy kék rövidnadrág és top.

– Mi volt ez? – A folyosó lépcsőhöz közel eső része sötétségbe borul.

– Kapcsolj lámpát! – Roland sietve a kapcsolóhoz nyúl, és amint a világosság elárasztja a folyosót, Éva néni hassal előre kivágódik a hálójukból.

Betti felsikolt. Erik tudja, hogy mozdulnia kéne, de képtelen rá, nem akarja elhinni, amit lát, és azt kezdi magának mantrázni, ébredj fel!

Folytatás majd a novelláskötetben. :))