Vannak helyek, amelyek nem kérnek engedélyt, hogy beférkőzzenek egy író gondolataiba. A Gyilkos-tó pontosan ilyen. Hát még a legenda, ami a keletkezését övezi…

December végén jártunk Erdélyben. Természetesen elmentünk a Gyilkos-tóhoz is, és előtte persze alaposan utána olvastunk a helynek, így jött szembe a Gyilkos-tó legendája. Hát nem egy nem happy enddel végződő történet… De azonnal megihletett, és már el is kezdtem írni egy horrornovellát.
Íme egy hosszabb részlet a történetből, ami tartalmazza a legendát is. Ajánlom hozzá az alábbi zenét:

Az örökzöld luc-és erdeifenyőkön vastagon telepedett meg a hó, mintha a szürke égbolt felé törő zord hegyeket poroltóval fújták volna le. A szakadó hó ellenére a Hagymás-hegység szerpentin útjait vékony hóréteg lepte, mivel a hókotrók esélyt sem hagytak annak, hogy járhatatlanná váljanak.
Bár nem csúszott az aszfalt, Klaudia lassan és óvatosan vezetett. Már tíz órája úton volt. Ez idő alatt csak kétszer állt meg, mindkétszer azért, hogy kávéval töltekezzen fel.
Hosszú percek óta nem jött vele szembe egy autó se. Ezen mondjuk nem csodálkozott. Január eleje volt, nappal is mínusz 15 fok. Van kedve a fenének ilyen zimankós és hideg időben útra kelnie! Klaudiának se volt, de jönnie kellett. Először azt hitte, a lakása kicsi. Aztán Szeged lett kicsi. Majd már egész Magyarország szorította, mint egy mosásban összement pulóver. Úgy érezte, megfullad. Nem mintha Erdélytől várt volna csodát, de kicsit abban bízott, hogy a helyváltozás jót fog neki tenni. 
Amikor végre lefelé kezdett gurulni a kis fehér Peugeot-jával, megörült: közeledett a Gyilkos-tóhoz. Végre! A GPS is azt jelezte, már csak negyed óra. Enyhe izgatottság lett úrrá rajta. Hát tényleg megcsinálja. Tényleg belevág. Nem akarta elhinni…
Amint elhagyta a Gyilkostó üdülőtelep feliratú táblát, még jobban lelassított, hogy feltérképezhesse a Gyergyószentmiklóshoz tartózó települést. Az egész úgy festett, mintha egy hógömbben lett volna: minden mozdulatlan, csak a hó kavargott a fagyos levegőben. Elhaladt a Gyilkos-tó mellett is, bár inkább csak a GPS alapján tudta, hogy épp a tó mellett gurul el, ugyanis az egészet hó borította.
Nemsokára kibontakozott előtte a hotel fehér teteje, ahová szállást foglalt. A szálloda csak pár száz méterre állt a Gyilkos-tótól. Klaudia leparkolt a szinte teljesen üres parkolóban, a lehető legközelebb a bejárathoz. Az övén kívül alig öt másik kocsi parkolt itt. Leállította a motort, majd felkészült rá, hogy a meleg kocsiból ki kell szállnia a kegyetlen mínuszokba. Úgy döntött, először becsekkol a recepción, és majd utána visszajön a csomagjaiért.
A recepcióig vezető fehér márványpadló halkan visszhangozta Klaudia lépteit. A pult ívelt fa lamellái melegen fénylettek. A mennyezetről alácsorgó kristálycsillárok fénye ünnepien törte meg a teret, apró csillanásokat hagyva minden felületen. A zöld függönyök mögött az ablakon túl a kinti világra lassan sötétség borult.
– Jó napot! Nagy Klaudia néven van foglalásom – mondta magyarul. A fiatal, bájos recepcióslány elmosolyodott.
– Üdvözlöm! Máris nézem. – Szépen manikűrözött ujjaival gyorsan pötyögni kezdett a klaviatúrán. – Igen, megvan: kisméretű szoba franciaággyal. Jól látom, hogy egy hónapra vette ki a szobát?
Klaudia lassan bólintott. Egy hónapot tervezett itt tölteni, hogy megírja a regénye vázlatát. Remélte, annyi idő elég lesz.
A recepcióslány átadta neki a kulcsot, és eligazította, merre találja a szobáját. Miután Klaudia behozta a cuccait a kocsiból, és szépen, gondosan kipakolt az egyszerűen, de takarosan berendezett szobájában, leült a vörös takaróval letakart ágyra, és elsírta magát.

Másnap a reggelinél mindössze hét embert számolt össze magán kívül: egy vidám szerelmespárt, akik boldogan turbékoltak az asztalnál, egy négy főből álló baráti társaságot, akik szintén jókedvűen cseverészve tankolták fel magukat mindenféle finomsággal, valamint egy Klaudiától max pár évvel idősebb férfit, aki egyedül ette a szalonnás rántottáját, miközben a narancslével teli pohárnak támasztott telefonján olvasott valamit. Fel se pillantott, amikor Klaudia elhaladt mellette, és az önkiszolgáló pulthoz ment. Fogott egy tányért, azután kenyeret, vajat, sonkát, mini sült kolbászkákat és némi zöldséget halmozott rá. A kávégépből nyomott egy hosszúkávét, végül a zsákmányaival leült egy asztalhoz, távol mindenkitől. Nem mintha bárki tudomást vett volna róla.
Miközben elfogyasztotta a reggelijét, átgondolta, mit fog délelőtt csinálni: visszamegy a szobájába, átolvassa még egyszer a Gyilkos-tó legendáját, ezt követően kisétál a tóhoz, felméri a terepet, körbesétálja a tavat, csinál pár képet, aztán jön is vissza a hotelbe, és nekiáll az írásnak. Ennek a regénynek ütnie kell! Érdeklődés biztosan lesz rá, hisz ő eddig csak gyerekkönyveket írt, emiatt lett ismert. Éles váltás egy írónőtől mesék után horrorregényt írni. Biztos sokakat fog érdekelni. Vagy épp senkit – futott át az agyán, de elhessegette a negatív gondolatot.
Végső soron mindegy is, siker lesz-e ez a könyv vagy sem. Neki erre most szüksége van. Terápiás jelleggel.
Miután jól lakott, felment a szobájába, bekapcsolta az ablak elé tolt asztalon heverő laptopját, és egy kattintással behozta a Gyilkos-tó keletkezéséről szóló legendát. Lassan, megfontoltan elolvasta: 

Valamikor élt itt egy csodálatosan szép lány, Fazekas Eszter. Haja fekete volt, szeme szürkészöld, mint a Szármány oldalán nőtt ezüstfenyő. Alakja, mint a szélben hajladozó büszke jegenye. Eszter egyszer elment a gyergyószentmiklósi vásárba. Ott találkozott egy olyan daliás legénnyel, aki két karjának szorításával kipréselte a medvéből a szuszt, aki a legszívhezszólóbban furulyázott az egész környéken, aki házat is tudott ezermesterkedni, meg szekeret faragni. Ahogy szemük összevillant – és mert a szerelem hirtelen jön és szíven üt, mint a villám – nyomban meg is szerették egymást. A fiú égszínkék selyemkendőt vásárolt Eszternek a tükrös mézes kalács mellé, és megkérte, hogy legyen a mátkája. Esküvőre azonban nem kerülhetett sor, mert a legényt elvitték katonának. A lány csak várta, várta. Esténként agyagkorsójával kiment a csobogóhoz, és ott sóvárgott hosszú félórákon át a szerelmese után. Még a hegyeknek is meglágyult a szíve a lány sóhajtozásaitól, fájdalmas szép énekétől.
Történt azonban, hogy egyik vasárnap délután meglátta Esztert arra jártában egy zsiványvezér. Azon nyomban nyergébe emelte, és vágtatott vele, mint szélvész a Kis Cohárdhoz, az ezerarcú sziklák közé, ahol tanyája volt. Aranyát, ezüstjét ígérte a lánynak, gyémántos palotát akart építeni neki, csakhogy megszeresse.
De Eszternek nem kellett sem a kincs, sem a gyémántos palota, csak a régi mátkája. Azt várta vissza, amikor felkelt a nap, akkor is, amikor behunyta szemét a világ. Feldühödött a zsivány, és erőnek erejével akarta kényszeríteni Esztert, hogy legyen a felesége. Eszter a hegyekhez kiáltott segítségért. Sikolyát megértették a sziklák, és hatalmas záporral, mennydörgéssel válaszoltak, majd megindultak lefelé a völgybe, iszonyatos földindulással, maguk alá temettek mindent – a lányt is, a zsiványt is, a környéken legelésző nyájakat és juhászokat. Viharos időben vöröslő színével a veszteségekre emlékeztet, míg nyugodt időben Eszter szemeinek színét tükrözik vissza.

Klaudia felpillantott, ki az ablakon, ami a egyenesen a hegyekre nézett. A szél erősen fújt, szakadt a hó. Nem volt túl barátságos, sétálós idő. Visszapillantott a szövegre, és elolvasta az utolsó sort.
Viharos időben vöröslő színével a veszteségekre emlékeztet, míg nyugodt időben Eszter szemeinek színét tükrözik vissza.
– Kár, hogy be van fagyva – mormolta a száját rágcsálva. Azért a veszteséget ettől függetlenül filter nélkül érezte a mellkasában.
Fájdalmasat sóhajtott. Valamiért imádta ezt a szomorú történetet. Maga sem értette, miért, de amikor két hete először találkozott vele, azonnal a magáénak érezte. Rengetegszer újraolvasta a legendát, és egy idő után az író énje bekapcsolt. Elkezdett másként tekinteni a sztorira, ami valahogy nem akart összeállni: ha Eszter a hegyektől kért segítséget, azok miért úgy segítettek neki, hogy ő maga is belehalt a végén? Ez az anomália indította be a fantáziáját először. Talán a legenda hiányos. Ráadásul mi lett Eszter szerelmével? Meghalt? Vagy visszatért valaha? És ha igen, hogy fogadta, hogy Eszter meghalt?
Napokat töltött azzal, hogy az internetet böngészte a témában, de nem talált választ a kérdéseire. Aztán eszébe jutott, hogy ő író, akár ki is találhat valamit! Mindez pedig ide vezetett, a Gyilkos-tóhoz…

Folytatás majd a novelláskötetben. :))
A legenda a Wikipédia oldaláról lett kimásolva.