Az AI a könyvkiadásban egyre nagyobb teret nyer. Ez egy olyan változás, ami se az írókat, se a könyvmolyokat, se a könyvkiadásban dolgozókat nem hagyja hidegen és vélemény nélkül.

Attól, hogy létezik a mesterséges intelligencia, még nem mindegy, hogyan használjuk. A technológia kétségtelenül tud segíteni, ám vannak olyan területek, ahol egyszerűen nincs helye.

Könyvkiadásban is hasznos az AI, amíg ember felügyeli

Nagy botrányt kavart mostanában, hogy az egyik kiadó AI segítséget használt a fordításban. Egyesek teljesen kiakadtak, és bojkottot kiáltottak. Ez azért egy kicsit túlzás… Az AI egy eszköz, ami hasznos tud lenni a könyvkiadásban is. Például a fordításban. A nyers tartalom előállításában gyors, és egyáltalán nem végez rossz munkát. Ha aztán egy fordító szakember átnézi, korrigálja, akkor ez nem ördögtől való. Sőt, olvasóként egyértelműen jó: hamarabb kapjuk kézhez az adott könyvet.

Nyilván ha az AI által generált fordítást nem gondozza utána senki, az már nagyon más kérdés. A karakterek egyedi hangját, stílusát, az árnyalatnyi nyelvi különbségeket, a kulturális utalásokat egy algoritmus nem fogja érteni. Ehhez ember kell. Egy ember agya, szakértelme, gondolkodásmódja, lelke. Ezért mondom: használni lehet az AI-t, de csak emberi kontroll mellett. Különben nem lesz irodalom, csak gyenge tartalom.

Amikor viszont az AI írna regényt…

Ha tudnám, hogy egy regényt AI írt, nem venném meg. Nem olvasnám el. Egy történet attól él, hogy valaki, egy ember, megírta. Valaki, akinek vannak saját gondolatai, múltja, élményei, traumái, örömei. Egy AI-nak nincsenek saját ötletei, önálló gondolatai, egyedi tapasztalása, sose fogja kisz@rni a spanyol viaszt, nem fog tudni újat mutatni. Nincs saját kreativitása.

Az AI a könyvkiadásban dolgozók fáradhatatlan asszisztense lehet. Mint a konyhában a séfeknek a kezük alá dolgozó kiskukták. De regényt írnia nem szabad. Itt kell meghúzni a határt.

Az emberi az új trend

Már most látszik, hogy minden, ami emberi és tökéletlen, trendi lesz. A 2026-os grafikai előrejelzések is arról szólnak például, hogy az emberek egyre inkább az emberi tökéletlenséget, a valódinak ható stílusokat keresik. Az AI-őrület kezd kifulladni. A „nézd, mit tud a gép” varázsa múlófélben van. A könyvek világában sincs ez másképp. Könyvmolyként én akarom tudni: ki írta, amit olvasok, hol él, mit csinál a hétköznapokban, van-e családja, kiskutyája, kismacskája, miért ír, hogy lett író belőle… Jó, utóbbira inkább az írói oldalam kíváncsi.

És minél több AI-tartalom jelenik meg körülöttünk, annál fontosabb lesz ez a személyesség. Az olvasók kötődni akarnak a hús-vér szerzőkhöz. Visszatérnek azokhoz, akiknek a hangja megfogta őket. Rajonganak a műveikért. Követik. Olvassák. Támogatják. Egy AI-t nem lehet szeretni. Egy írót igen.

Tehát voltaképp…

Az AI használata a könyvkiadásban (is) addig elfogadható, amíg van főnöke: egy író, szerkesztő, fordító, korrektor, grafikus, más szakember. De felesleges boszorkányüldözést folytatni az ellen, hogy „segéd” legyen. Az AI egy eszköz csupán. Ez most olyan, mintha valaki például a 19. századból elkezdene nekem pampogni, hogy nem írás amit csinálok, mert nem kézzel írok lapokra, hanem laptopon pötyögök… Nehéz haladni a korral, tudom, de ez van. Ez lesz. El kell fogadni. Aki nem úszik az árral, megfullad.

Ugyanekkor ha a gép átveszi a történetmesélést, akkor ott már nem irodalom születik. Hanem tartalomgyártás. És ezt viszont nem szabad támogatnunk.