Vannak helyek, amelyek nem kérnek engedélyt, hogy beférkőzzenek egy író gondolataiba. A Gyilkos-tó pontosan ilyen. Hát még a legenda, ami a keletkezését övezi…
December végén jártunk Erdélyben. ❄️🗻 Természetesen elmentünk a Gyilkos-tóhoz is, és előtte persze alaposan utána olvastunk a helynek, így jött szembe a Gyilkos-tó legendája. Hát nem egy nem happy enddel végződő történet… De azonnal megihletett, és már el is kezdtem írni egy horrornovellát.
Tökéletes regényhelyszín
Maga a helyszín is elég borzongató, pláne télen. A mínusz fokok uralkodtak a vidéken. Vastag hótakaró borította a Gyilkos-tó partját, fehérben pompáztak a fenyvesek, a tó felszíne jéggé dermedt, szakadt a hó, és fújt a szél. A nem túl vidám idő ellenére a látvány lenyűgöző volt. Voltak, akik korcsolyáztak a jégen, mások a stégről bámulták a tavat, páran a tó befagyott felszínén fotózkodtak.
Mi is rámerészkedtünk a jégre, egészen a kötéllel kijelölt határig. Körbesétálni nem volt hőérzetünk. Vagyis leginkább nekem. Inkább fényképezkedéshez öltöztem, nem hóban gázolós túrára. 📸 Haha.
Mégis, ez a kis idő bőven elég volt. A Gyilkos-tó legendája, a vízből kiálló, megfagyott fatörzsek és a dermesztő hideg együtt olyan képeket indítottak el az agyamban, amelyek nem hagytak nyugodni. Hazafelé már nem csak a látvány járt a fejemben, hanem egy formálódó történet. Egy horror novella, amiben a tó nem pusztán helyszín, hanem szereplő is.
A Gyilkos tó legendája
Így hangzik a legenda:
„Valamikor élt itt egy csodálatosan szép lány, Fazekas Eszter. Haja fekete volt, szeme szürkészöld, mint a Szármány oldalán nőtt ezüstfenyő. Alakja, mint a szélben hajladozó büszke jegenye. Eszter egyszer elment a gyergyószentmiklósi vásárba. Ott találkozott egy olyan daliás legénnyel, aki két karjának szorításával kipréselte a medvéből a szuszt, aki a legszívhezszólóbban furulyázott az egész környéken, aki házat is tudott ezermesterkedni, meg szekeret faragni. Ahogy szemük összevillant – és mert a szerelem hirtelen jön és szíven üt, mint a villám – nyomban meg is szerették egymást. A fiú égszínkék selyemkendőt vásárolt Eszternek a tükrös mézes kalács mellé, és megkérte, hogy legyen a mátkája. Esküvőre azonban nem kerülhetett sor, mert a legényt elvitték katonának. A lány csak várta, várta. Esténként agyagkorsójával kiment a csobogóhoz, és ott sóvárgott hosszú félórákon át a szerelmese után. Még a hegyeknek is meglágyult a szíve a lány sóhajtozásaitól, fájdalmas szép énekétől.
Történt azonban, hogy egyik vasárnap délután meglátta Esztert arra jártában egy zsiványvezér. Azon nyomban nyergébe emelte, és vágtatott vele, mint szélvész a Kis Cohárdhoz, az ezerarcú sziklák közé, ahol tanyája volt. Aranyát, ezüstjét ígérte a lánynak, gyémántos palotát akart építeni neki, csakhogy megszeresse.
De Eszternek nem kellett sem a kincs, sem a gyémántos palota, csak a régi mátkája. Azt várta vissza, amikor felkelt a nap, akkor is, amikor behunyta szemét a világ. Feldühödött a zsivány, és erőnek erejével akarta kényszeríteni Esztert, hogy legyen a felesége. Eszter a hegyekhez kiáltott segítségért. Sikolyát megértették a sziklák, és hatalmas záporral, mennydörgéssel válaszoltak, majd megindultak lefelé a völgybe, iszonyatos földindulással, maguk alá temettek mindent – a lányt is, a zsiványt is, a környéken legelésző nyájakat és juhászokat. Viharos időben vöröslő színével a veszteségekre emlékeztet, míg nyugodt időben Eszter szemeinek színét tükrözik vissza.
Így keletkezett a Gyilkos-tó, amely – ha napsütésben belenézel – szürkészöld, mint Eszter szeme.”
(forrás: Wikipédia)
Készülő horrornovella
Csoda, hogy megihletődtem (ez egy létező szó? 😅)? Terveim szerint idén Halloween előtt meg fog jelenni egy horror novelláskötetem, és a Gyilkos-tó legendája ihlette történet egy oszlopos fejezet lesz benne. Már el is kezdtem írni, ha szeretnél beleolvasni, itt beleolvashatsz! 👇