Nemrég újra a kezembe akadt egy könyv, ami ezer meg egy emléket idézett fel bennem: Peter Freundtól a Laura és Aventerra titkai. Hirtelen újra éreztem azt a gyomorszorító izgalmat, amit 12 éves koromban is, amikor először olvastam ezt a regényt.
A könyvet forgatva nem csak a történet jött vissza, meg a „függőség” érzése, hogy „csak még egy fejezetet!”, hanem egy felismerés is: az olvasás élménye fiatalkorban sokkal mélyebben belénk épül, mint azt gondolnánk.
Laura és én
12 éves voltam, amikor elkezdtem olvasni a Laura sorozatot. Teljesen beszippantott. Ugyanaz a varázslatos, bentlakásos iskolás hangulat, amit a Harry Potterben is imádok, csak ebben a történetben egy lány a főszereplő, ami miatt könnyebb volt azonosulni a főszereplővel, jobban benne voltam a történetben.
Sorban olvastam a köteteket, faltam az egészet. Akkor ez „csak” egy könyv volt, amit imádtam. Nem gondoltam bele, hogy ennél sokkal többről van szó…
Az olvasás fiatalkorban nem csak hobbi vagy időtöltés. Ez az az időszak, amikor az agyunk még alakul, amikor a szókincsünk, a gondolkodásunk és a képzelőerőnk alapjai formálódnak. Tízévesen már bőszen körmöltem a saját kis sztorijaimat a kockás füzeteimbe, azaz két évvel Laura előtt, de most, hogy a kezembe akadt ez a régi kedvenc, és beleolvastam, valamire csak most ébredtem rá: vannak bizonyos szófordulatok, egyedi kifejezések és hangulati elemek a saját regényeimben, amik emlékeztetnek Peter Freund stílusára.
Ha jobban belegondolok, amikor a Harry Pottert olvastam újra, az Emily sorozatot, vagy a Buffy könyveket, akkor is volt ilyen érzésem, csak nem tudatosult bennem. Kicsit olyan, mintha összelopkodtam volna a stílusom. A szókincsem, a képzelőerőm, és az a képességem, hogy világokat építsek fel, mind onnan ered, hogy gyerekként nem a képernyőt bámultam 0-24-ben, hanem olvastam.
Az olvasás sokkal mélyebb nyomokat hagyott bennem, mint hittem: ez határozta meg, hogyan fogalmazok ma. Mindaz, amit gyerekként olvastam, mélyen belém ivódott. Nem csak a szókincsem gazdagodott általa, hanem a fantáziám, a mondatszerkesztésem, a stílusom.
Miért számít ennyire az olvasás fiatalkorban?
Olvasónak lenni sokkal többet ad, mint elsőre látszik. Nem egyik napról a másikra, hanem lassan, könyvről könyvre. Ha valaki gyerekként sokat olvas, gazdagabb szókinccsel, jobb szövegértéssel és erősebb képzelőerővel nő fel. Könnyebben fejezi ki magát, könnyebben érti meg mások gondolatait, és sokkal kreatívabban tud gondolkodni. És talán a legfontosabb: megtanul elmerülni valamiben. Egy olyan világban, ahol minden folyamatosan villog, pittyeg és figyelmet követel, ez konkrétan lassan szupererő!
Könyv vagy kijelző?
Nem arról van szó, hogy a technológia rossz. De arról igen, hogy aránytalanul sok időt vesz el a mindennapjainkból. És ez különösen igaz a gyerekekre és a fiatalokra. Ha választani kell, hogy egy gyerek a kezében könyv legyen, vagy egy kijelző, akkor hosszú távon nagyon nem mindegy, melyikből kap többet. Mert az egyik passzívan ad gyors ingereket, míg a másik aktívan épít. És ez a különbség évekkel később válik igazán láthatóvá.
Ezért fontos nekem ennyire az olvasás
Amikor visszaemlékszem arra a 12 éves lányra, aki a Laura, az Emily, és a Harry Potter könyveket bújta több tucat egyéb regénnyel egyetemben, pontosan látom, honnan indult minden számomra, és már látom, milyen meghatározó volt. Az, hogy milyen szavakat használok a saját regényeimben, hogyan építek fel egy jelenetet, hogyan gondolkodom egy történetről, abban óriási szerepe volt annak, amit gyerek- és tinikoromban olvastam.
Szeretném, ha a mai fiataloknak az olvasás nem „uncsi kötelező” lenne, hanem menő időtöltés. A kezükbe nyomott kütyük helyett adjunk nekik regényeket. Adjunk nekik Laurákat, Harryket, karaktereket, akikkel azonosulni tudnak. Adjunk nekik olyan olvasmányokat, amik kívánatosak. Mert lehet, hogy most még „csak” egy történetet olvasnak, de valójában épp építik önmagukat.
Az olvasás az egyik legértékesebb ajándék, amit egy gyereknek adhatunk. Én ezt a saját bőrömön tapasztaltam, és örök hálával tartozom azoknak a könyveknek, amik formáltak engem.
Meg persze Anyának és Mamának, akik a kezembe adták ezeket a műveket. 🥰